Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kecskeméti Kálmán képzőművész

Műértő Műértő

Fiatalságunk cserepei / Beszélgetés Kecskeméti Kálmán képzőművésszel

Kecskeméti Kálmán a hatvanas évek eleje óta alkot, és az idő múlásával egyik utolsó mohikánjává, emlékezőjévé vált a rendszerváltás előtti underground életének. Értelmiségi származása miatt nem vették fel a Főiskolára, így az akkori szabadiskolákba járt (Dési Huber Kör, Magyarász Imre iskolája), amelyekben kiváló művészek oktattak, és ahova olyan tehetséges fiatalok jártak, akiknek életműve megmentésre, felfedezésre vár. Kecskeméti ezért létrehozta az Ozirisz Alapítványt (1992), amely számos olyan művésznek rendezett kiállítást, készített filmet, akik a nyugati modernizmust itthon „másképp” képviselték, de a még élő párizsi magyar moderneket is felfedezte. A filmek és a kiállítások az állandó lemaradással küzdő művészettörténeti kutatást is ösztönözték, számos monográfia megjelent, legutóbb Martyn Ferencről. De a fő- és mellékcsapások, sokszor tragikus egyéni utak, életművek metszéspontjai, együtthatásai és az a gazdag szellemi és művészeti térkép, amely ezt a korszakot jellemezte, még fél évszázad elmúltával is tele van fehér foltokkal.

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Budapest lehetne a Trump–Putyin-találkozó helyszíne egy orosz tisztviselő szerint

Budapest lehetne a Trump–Putyin-találkozó helyszíne egy orosz tisztviselő szerint

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Ciklonok szorongatják Magyarországot, Charly és Felix közé ékelődtünk – térkép

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

A címlapról ajánljuk